Sok kamerát kiválthatunk egy központi helyre felszerelt forgódómmal. Otthon szereltem fel egy Provision márkájú kamerát a ház sarkára, amivel a ház nagy részét, és szinte az egész utcát belátom.

Korábban már vásároltam egy dómkamerát, az a most felszereltnek egy kisebb testvére volt, infra ledek nélkül (az ehhez kapcsolódó archív cikket ide kattintva lehet elérni). A régi kamerát leszereltem, és a helyére egy infrás változatot tettem, ami éjjel sokkal jobban lát, mint kisebb testvére.

A felszerelés előtt letisztítottam a tartókonzolt, és újra lefestettem. A konzol végére került a kamera - egy kötődobozra szerelve, amiben össze van kötve a hozzá menő UTP kábellel. Az UTP kábelen megy a tápfeszültség, az RS485 vezérlőjel, és a videojel is, Balun trafón keresztül. A kamera a DVR-be van bekötve, így a képet rögzítem is, de felszereltem egy külön monitort is a dómkamera képének felügyeletére. Vezérelni a DVR segítségével, és egy távirányítós kameravezérlővel is lehet.

A kamera mozgása az előre felprogramozott preset pozíciók és túraútvonalak alapján történik. Természetesen manuálisan is tudjuk mozgatni a kamerát a vezérlővel vagy a DVR-rel, majd ha egy ideig nem mozgatjuk, automatikusan elkezdi a preset pozíciókat pásztázni. Az infra ledek segítségével éjszaka is tökéletesen lát.

A kamera felszerelésével együtt a rack szekrény is felújításra került. Újra lett programozva a Cisco switch, és egy Synology DS207+ kétlemezes NAS is helyet kapott benne. Erre az irodából minden nap lementésre kerülnek a dokumentumok, így ha a szerver tönkremenne, itt megtalálhatók lesznek még a fájlok (a RAID-be kapcsolt merevlemezek miatt pedig még jobban védve vannak).